Véget ért a Digitalexpo-Signexpo kiállítás és nagyon örülök, hogy vállalkozásunk a Paperfox is kiállított ezen a nagyszerű rendezvényen.
Már az első, 2008-as Digitalexpo-Signexpo is rendkívül sikeres volt, és az idei rendezvény még az előzőnél is nagyobb sikert aratott.
Bár minden kiállításszervező bizonygatja, hogy a vásárai egyre sikeresebbek, tudomásom szerint a Digitalexpo-Signexpo az egyetlen olyan szakkiállítás, amely a "válság" ellenére tovább tudta növelni látogatottságát.
Köszönjük a szervezőknek és a sok lelkes kiállítónak és vásárlátogatónak.
2010. szeptember 18., szombat
2010. szeptember 13., hétfő
BV-1 Biegelő-vágó szerkezet
Készítettem magamnak egy igen egyszerű biegelő-vágó szerkezetet, melyet elsősorban hullámpapír dobozok kis mennyiségben történő előállítására szerettem volna felhasználni. A vágás ill. biegelés helye az állítható hátsó ütközővel állítható be. (Eredetileg cm skála is volt a szerkezeten.)
Vágásra vagy ritzelésre egy éles kést használok:
A biegelés egy kevésbé éles kés segítségével oldható meg.
Az ívek meghajlításával a biegelés minősége javítható.
Ön szerint érdemes lenne ezt a szerkezetet továbbfejleszteni?

2010. szeptember 8., szerda
Paperfox ISB-2 Ikerspirál daraboló
Elkészült egy programozható fémikerspirál daraboló prototípusa.
A bal felső zöld gomb a készülék főkapcsolója, mely bekapcsolt állapotban folyamatosan világít, és a plexi védőfedél felnyitott állapotában villog. Ekkor vágás nem indítható.
Bekapcsolás után a gép egy hurkot vág a fémikerspirálból, a levágandó hurkok száma a második gomb megnyomásával állítható be a kívánt mennyiségre. A gomb 2 mp-nél tovább tartó megnyomásával a fémikerspirál daraboló 34 ikerspirál szem vágására áll rá. (Ez az egyik leggyakoribb, A4-es méret)
A harmadik gomb megnyomásával egy ikerspirál darabolás indítható.
Az ikerspirál daraboló készülékhez optoérzékelő is kapcsolható, ekkor a már levágott ikerspirál darab elvétele után a gép automatikusan egy újabb ikerspirált vág le.
A fém ikerspirál daraboló készülék egy lecsévélő szerkezet segítségével használható a már jól ismert tekercses fémikerspirálok darabolására.
Készítettünk az ikerspirál darabolóhoz un. Wire-O-Flex ikerspirálok darabolására alkalmas szerkezetet is.

2010. augusztus 20., péntek
RD-3 Ragasztó adagoló szelep
Készítettünk egy ragasztó adagoló szerkezetet, melyet próbaképpen egy Cyklos CFM-650 hajtogatógépre szereltünk.
A szerkezettel onborítékoló leveleket készítettünk.
A kísérlet remekül sikerült, és egy videot is készítettünk a szerkezetről:
A szerkezettel onborítékoló leveleket készítettünk.
A kísérlet remekül sikerült, és egy videot is készítettünk a szerkezetről:
2010. augusztus 6., péntek
"Önborítékoló" levelek készítése hajtogatógépen
Többen is kérték, hogy a Cyklos CFM-650 hajtogatógéphez alkossak olyan ragasztózóművet, amely önborítékoló levelek készítésére alkalmas. Végeztem néhány kísérletet, elvileg a feladat megoldható.
Érdekelne valakit egy ilyen szerkezet?
Érdekelne valakit egy ilyen szerkezet?
2010. július 28., szerda
Wire-O-Flex lecsévélő
Kipróbáltuk a Wire-O-Flex lecsévélő szerkezetet.
A készülék remekül működik és valószínűleg a legtöbb automatikus Wire-O kötőgépre könnyen felszerelhető.
A készülék remekül működik és valószínűleg a legtöbb automatikus Wire-O kötőgépre könnyen felszerelhető.
2010. július 21., szerda
Elkészült a Wire-O Flex Lecsévélő prototípusa
Mia az a Wire-O Flex?
A James Burn International újdonsága egy olyan forradalmian új csomagolási mód, melynek segítségével a Fémikerspirál csomagolási költségei jelentősen csökkennek.
- A csomagolásiköltségek csökkenésével a Fémikerspirál ára is csökken
- Egy dobozba több fémikerspirál fér, így a szállítási költségek is csökkennek
- Kevesebb leállási idő és a sérülés esélye is csökken
- Megszünik az elhasznált csévetestek tárolásának és megsemmisítésének problémája
Már el is készítettük a szerkezet prototípusát:
Reményeim szerint a képen látható egyszerű szerkezettel a tekercses fémikerspirálhoz készült gépek a Wire-O-Flex felhasználására is alkalmassá tehetőek. Mivel nekem automatikus fémikerspirál kötő gépem nincs, ezért még üzemi körülmények közt nem tudtam kipróbálni a szerkezetet.
Ki szeretné magyarországon elsőként kipróbálni a Wire-O-Flex-et?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)